Megbízható szitter és sétáltató, potenciális állatorvos és kutyakiképző :)


pet sitteri verificati personal
pet sitteri verificati personal


Vasas

· 10 years experience

Kedves Gazdik! Vanda vagyok, 21 éves és állatorvosnak készülök :) Azok közé tartozom, akik már egészen pici koruk óta tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni, sőt, minek szeretnék szentelni az életüket. Nálam ezek az állatok. Nagyjából négy évesen kaptam az első hörcsögömet, akkoriban nyilván még nem tudtam róla gondoskodni, a szüleimre hárult ez a feladat, de szépen lassan beépült az életembe a felelősségteljes állattartás. Mára 2 kutyának, 5 cicának, 2 patkánynak és 2 törpesüninek vagyok szerető gazdija (vagy inkább anyukája). Cicáim ellenére nyugodtan rám bízhatod rágcsálódat, madaradat, haladat, mert az én kisállataim is el vannak különítve a macskáktól :) Jelenleg kutyakiképző tanfolyamra járok, így nem ijedek meg nagyobb termetű, makacsabb kutyusoktól sem. Emellett kémiát és biológiát tanulok, 2020-ban fogok jelentkezni az Állatorvostudományi Egyetemre. Egy kis érdekesség rólam: tavasszal és nyáron, amikor "kiscica idény" van, rendszeresen veszek magomhoz elárvult kismacskákat, akiknek még anyatejre lenne szükségük, és kézzel etetem, nevelem fel őket. Ebből is látszik, milyen odaadással gondoskodom az állatokról. Ha bármilyen kérésed, különleges igényed lenne a kedvenceddel kapcsolatban keress bátran, találunk rá megoldást akkor is, ha nincs benne az általam megjelölt szolgáltatások és árak között :) Vanda



Budapest, Borotvás utca, Magyarország


Kutya, macska, patkány, törpesün
Nem


Állatok, amelyeket meg tudok látogatni:

Cicák Kutyák Madarak Rágcsálók Teknősbékák Halak

Állatok, amelyeket el tudok szállásolni:

Madarak Rágcsálók Teknősbékák Halak


H-SZ-P: 16:00-23:00 Hétvége: 0-24 :)

Értékelések (0)

Még nincs hozzászólás

értékelés

Budapest , , ,