Őrülten szeretem a kutyákat, de ami fontosabb, tudom azt, hogyan kell _jól_ szeretni őket.



pet sitteri verificati personal
pet sitteri verificati personal


Vékony


Kedves Gazdik! Életem minden területét átszövi a kutyákkal való kapcsolatom, és ezen soha nem szeretnék változtatni. Állatgondozóként dolgoztam közel 2 évig, kutyákkal foglalkoztam minden nap. Van saját kutyám is, de a világ összes kutyája érdekel, ezért is tanultam biológusnak. Emellett egy kutyasulin szereztem kiképzésvezetői bizonyítványt, bár kutyasulis körülmények között sosem alkalmaztam a megszerzett tudást, annál inkább előző munkám alatt, agresszív viselkedési problémás kutyák mellett. Jártam kutyakozmetikus képzésre is, de rá kellett jönnöm, hogy nem ez az a kutyás irány, amit választok. Nagyon szeretem a kutyákat, de ami fő, nagyon szeretném érteni a működésüket - de lehetőleg anélkül, hogy szétszerelem és összerakom őket, ez egyáltalán nem jönne be. Épp ezért írtam a szakdolgozatom etológiai témában és tanulom ezt tovább MSc-n. Állatgondozóként és állatorvosi asszisztensként is dolgoztam, napi szinten több tucat kutya ellátásának, gondozásának felelőssége nehezedett a vállamra. Emellett 3 saját kutyával éltem együtt, és tanulmányaim során is a kutyákra fókuszáltam. Jelenleg egy szuper-kutyabarát bonszáj rottilány a kis társam. Egy apró házban élek óriási kerttel, ahol a kutyák kedvükre játszhatnak (természetesen vigyázó tekintetem mellett) Szívesen foglalkozom viselkedési problémás kutyákkal is, de ez mindig előzetes egyeztetesen múlik. Rendelkezem saját autóval és nagyobb kutyaszállító boxszal, így a kutyusok szállítása sem okoz gondot.



Göd, 2131 Magyarország


Doro, az utcán talált, félénk, kutyarajongó bonszáj (30kg) rottweiler
Igen


Állatok, amelyeket meg tudok látogatni:

Állatok, amelyeket el tudok szállásolni:

Kutyák


Értékelések (1)

Kata éppolyan szeretettel gondoskodott a mi kedvencünkről, mint a saját kutyàiról, és lelkesen beszàmolt minden részletről, míg nàla volt Ella. Bármikor ismét ràbíznànk a kutyusunkat!

09. 09. 2018

értékelés

Göd ,